A kígyó levedli bőrét,
mert eljött az átalakulásának lehetősége...

Mi is folyamatosan kinőjük azt, amit addig igaznak hittünk,
amit el tudtunk képzelni önmagunkról és a világunkról.
Hányszor?
Nagyon, de nagyon sokszor.
Minél többször, annál inkább egy nagyobb képet látunk.

Valahogy úgy, mint amikor egy hatalmas fali képnek csak egy kis mozaikját látjuk, mint egy puzzle, és kockáról kockára tágítjuk azt a képet, amit képesek vagyunk belátni, felismerni.
Ennek a szimbóluma kör, ami csigaként tekeredik, és a kör labirintusa. Térben ez egy spirál.

Minden változik arról, amit tudunk, mert azt vagy valamikor megtapasztaltuk, vagy elfogadtuk másoktól.

Amit megtapasztaltunk, azt akkor, azzal a tudatszinttel tettük. Tehát ma nem biztos, hogy az, ugyanaz a tapasztalás lenne, mert mi nem vagyunk már ugyan azok. Gondolj a könyvre, amit évekkel ezelőtt olvastál, ha ma újra előveszed, teljesen mást fedezhetsz fel benne.
Amit elfogadtunk az pedig vonatkozik a szülőkre, tanárokra, - minden hatalmi személyre, aki, amit mondott, tudott, az tény volt számunkra akkor.

Talán ma is így van,
hogy amit a hatalom közvetít, az az igazságunk;
 és nincs is személyes tapasztalatunk, csak elfogadjuk?

Vannak olyan kérdések, amik biztos, hogy csak önmagunknak tehetők fel, mert nincs senki, aki ebben kompetens lehet. Az, hogy:

• Ki vagyok én?
• Miért vagyok itt?
• Honnan jöttem és hová tartok?
• Hogyan volt a történelmünk, eredetünk?
• Hogyan működik a test biológiája?
• stb.

Álljunk meg itt egy pillanatra, és érezzük ezt át!

A baktériumok, vírusok, a test öregedése, a betegségek okai, minden egy kollektíven elfogadott teremtése egy hitrendszernek.
Igaz mindaz, amit a kollektív igaznak hisz?
Feltehetem úgy is ezt a kérdést, hogy miért lesz az igaz, amit a többség annak gondol?
Hogyan lesz a félelemből egy önbeteljesítő valóság?

Teremtünk, és két olyan erős energia képes erre,
mint a szeretet és a félelem.

Ki mondja meg, hogy neked, nekem mi a jó, mi az, ami táplál, mi az, ami szolgál, vagy, hogy miben higgy?

Azt tudjuk, hogy az odatartozás a túlélésünk miatti ősi programunk. Oda kell tartoznunk a nyájhoz, különben végünk. Nem szempont ebben az, hogy nekünk mit súg a szívünk, mert nem is lehetett ez ebben a programban. Menni kell a nyájjal és pont.

Ez most is igaz?
Annyit megtanultunk, hogy aki ebben szépen együttműködik, az rendben van, aki nem, azzal valami nem stimmel.
Ugye sokszor érezted te is, hogy veled valami nem oké? Látszólag mindenki normális, mert olyan, ami kollektíven elfogadott, és azt megkérdőjelezni nem biztonságos... Akkor is, ha ezek olyan értékrendek, amelyek téged egyáltalán nem vonzanak, nem látod értelmét, és eszed ágában nem lenne beállni a sorba.
Mivel úgy érezhetted, hogy a többségből te lógtál ki megtanultál csendben lenni, elkülönülni, vagy valami módon lázadni.
Biztos mondtad többször, hogy nem tudod, hogy kerültél ide, nem ebből a világból való vagy, nem vagy itt otthon, nem passzolsz se ide, se oda...
Olyan sokszor tetted ezt, hogy már lehet nem vagy otthon a saját testedben sem, - nem hogy a Földön.

Hogyan lehetne visszanyerni az erőt, a jogot ahhoz, hogy azok legyünk, akik vagyunk?

Talán annak megértésével, hogy nem baj, ha ütközünk, ha konfliktusba kerülünk; önmagunkkal, másokkal, a  kollektívvel. 

Annak felismerésével, hogy önvalónknak lenni a legigazabb dolog, és ez által töltjük ki, formáljuk azt a teret, ami a miénk, belőlünk indul. Így leszünk otthon minden energiánkban, világunkon belül a világunkban, és így határozzuk meg a kollektívet, - nem pedig a kollektív minket.
Minden azt mutatja meg, hogy Ki-Mi vagy Te!
Akár egy kérdéssel: 
Hol kezdődsz Te, és hol a Másik?
Megállapítod mindenről, hogy az milyen, mert csak így tudod meg azt, hogy Te milyen vagy.

Minden mozgásban van, és ez az összehasonlítás maga is egy mozgás.

 Ezzel bővíted azt, amit mag-adról tudsz. Minden létező ugyanezt teszi. Mozog!

Törvényszerűségekre épül, amelyeket algoritmus hozott létre. A legősibb erő.

A tagadás az, ami a mozgást elindította.

A KÁOSZ, a negatív tartomány,
amellyel EGY időben ott a pozitív tartomány, a REND.

Mindig a tagadás, ami előre visz, ami információt hoz elő belőled, a pozitív tartományból a sorozatos ütközések által. Ez a módja annak, hogy minél többet tudj meg magadról.

Aztán ütközés nélkül a közös metszettel folytathatjuk, úgy,
 hogy több lesz a közös pont az " Ez én vagyok", mint a " Ez nem én vagyok".

Gondolj a két kör közös metszetére, a Mandorla szimbólumára!
Az egyik kör a jó, a másik a rossz,
 az egyik a rend, a másik a káosz,
az egyik fekete, a másik fehér,
és így tovább.

A közös metszetben ott van a semleges,
 ott vannak a színek,
 az van ami van,

szélsőségek nélkül!

Az "ez nem én vagyok" helyett, az "ez is én vagyok", vagy voltam, vagy lehetnék...
Ezek Önmagunkba integrált aspektusok.

A kígyó a gyógyító - az olajzöld

A tudaté, amely a fizikai test és a lélek között közvetíti az információ,

folyamatosan kommunikál, hogy mit,

annyit amennyit képesek vagyunk befogadni!

Ennek kell folyamatosan változnia!
Na de előbb fel kell, hogy ébredjen, és meg kell,hogy mozduljon ez az energia, amely az istennői energia.

Ezért az, hogy mit vagyunk képesek látni, remélhetőleg folyamatosan változik!
A kígyó levedli bőrét , gyakorlatilag mindig a növekedése a tudatszintnek, - bár emberileg ez nem olyan kellemes, de idővel már azzá válhat...

Az út jó sokáig olyan illúzióvesztésekkel jár, amihez nagyon jó volt ragaszkodnunk, mert egyszerűen nem ismertünk jobbat! Tán eljött a világ vége hangulat, biztosnak hitt kapaszkodóink összeomlottak, a veszteség és elveszettség érzésével a kérdés: Akkor most hogyan tovább? / Olajzöld Mandolra eszencia támogatja ezt a folyamatot bennünk /
Valójában az illúzió, a saját valóság érzékelésünk korlátozottsága volt, és az, hogy kicsinek és szűknek hittük azt, amivel azonosítottuk önmagunkat.

Csupán levedled bőrödet, akár a kígyó. 
Lehetősége annak, hogy meghaladjuk azt, akik voltunk,

és azok lehessünk, akik valójában most vagyunk!