Egyiptom -az illóolajok bölcsője

 Illóolajok kozmetikai célú felhasználásáról már i.e. 10 000 környékéről is van tudomásunk. Úgy tűnik, a különleges növényi illatok már akkor is nagy érdeklődésre tartottak számot, azonban az esszenciális olajok igazi bölcsőjének mégis Egyiptomot tekinthetjük. Ők voltak azok, akik az aromatikus növények felhasználásának az úttörőivé váltak.

A szépség szeretete nyilván nem volt ismeretlen az egyiptomi ember számára sem, a fáraók kertjeiben számos különféle növényt találhattunk meg, amelyek többségének mellesleg gyakorlati hasznát is vették.

Sok növényt kimondottan az olajtartalmuk miatt termesztettek, mely olajokat aztán aromaterápia során nemcsak kozmetikai célokra, de spirituális célzattal és orvosi megfontolásból is felhasználtak.

 Ugyan a személyes higiénia is fontos volt, és annak szerves részét képezték az illóolajok, a spiritualitás is meglehetősen szorosan összefonódott az illatokkal. Az illóolajok, a parfümolajok és gyógyítás istene Nofertum, a mindenség szépsége volt. A hiedelem szerint ő volt az, aki egy csokor lótuszvirággal enyhíteni tudta az idősödő Ré, a napisten, az emberiség atyjának fájdalmait, így Nofertumot akár az első aromaterapeutaként is tisztelhetjük. Ez a növényi kivonat egyébként a Mandorla Ikon illóolajkeverékben is megtalálható.

A fáma szerint kezdetben csupán a Nun, a káosz sötét vize létezett. Ebből a sötét vízből emelkedett aztán ki egy kék lótuszvirág (Nymphaea nouchali), amely egy fénysugár hatására kinyílott. A virág közepén ült a gyermek Nofertum, kinek testéből ekkor fény és illat kezdett áradni. Ő vált aztán a Napisten, minden élet forrásának megteremtője.

 A hiedelem szerint a Nap reggel a lótuszvirágból indul Föld körüli útjára és este abban tér nyugovóra.

 Egy másik történet szerint ellenségei a gyermek Ré ellen merényletet terveztek végrehajtani hajnalban, amikor a Nap épp felemelkedik a lótuszvirágból. Szerencsére Ré védelmezői is résen voltak, akik ádáz harc során végül győzedelmeskedtek. A végső harc során Ré ugyanolyan lótuszvirágot viselt az orra alatt, mint amiből maga a Nap is született.

 Az örök élet kérdése mindig is foglalkoztatta az egyiptomiakat.

Az előkelő személyeket és főleg magukat a fáraókat előszeretettel balzsamozták be, mumifikálták, hogy a porhűvely képes legyen "túlélni" azt a 3000 évet, amely során az elhúnyt át tud esni az összes állati formán, hogy újból emberi alakot tudjon ölteni. A mumifikálás folyamata - amelynek aranykora i.e. 2000-től 364-ig tartott - a lágy részek eltávolításával és testben natronlúggal történő kiszárításával kezdődött. E folyamat végére a test meglehetősen kiszáradt, megkeményedett és összaszódott. Ahhoz, hogy testet megvédjék a további bomlástól, elűzzék a bomlás során fellépő kellemetlen szagokat, a bőrt újra felpuhítsák, illetve hogy az illatokkal spirituális kaput nyissanak a túlvilág felé, a legkülönfélébb illóolajokat és illatos anyagokat használták fel. A felhasznált anyagok jó részét már a görög Hérodotosz (i.e. 484 - i.e. 425), az első ismert történész írásaiban is fellelhetjük. Ilyen anyagok voltak a kasszia és a fahéj, a kakukkfű, a levendula, a borsmenta, a cédrus, a rózsa vagy erdei fenyő, és az olyan gyanták, mint a mirha vagy a tömjén.

 Az egyiptomiak nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára is, amelynek legkorábbi forrása az i.e. 1500-ból származó Ebers-papirusz. Ebben a leletben kerül részletezésre a parfümök és a spiritualizmus közeli kapcsolata és, hogy minden egyiptomi istenségnek egy-egy külön illatot is szenteltek. 

Ezért aztán az illatok és a gyógynövények igazi szakértőinek a papok és papnők számítottak. Ők voltak, akik értettek az egyes növények gyógyhatásaihoz, állítottak elő belőlük illóolajokat, kevertek parfümöket.

Az egyiptomiak egyik leginkább kedvelt illatkompozíciója a kyphi volt. Az ezidáig egyetlen és első feljegyzés erről Plutarkhosz (46 - 125), görög krónikás nevéhez fűzhetjük, aki a gyógynövénykeverék leírását i.e. 300-ra datálja, azonban erre egyelőre írásos bizonyíték nincsen. A keveréknek több változata is ismert, azonban a források abban egyetértenek, hogy az alapját 10 összetevő képzi, név szerint: a méz, a bor, a mazsola, a mirha, a boróka (Juniperus), a palka (Cyperus), a terpentin, vörös földirekettye vagy rooibos (Aspalathus), a rattanpálma (Calamus) és az orvosi kálmos (Acorus calamus).
Habár több forrás más-más egyéb összetevőt is említ, a források szerint az egyiptomi recept még 6 összetevőt sorol fel: a kínai fahéj (Cinnamomum cassia), a fahéj (Cinnamomum), a masztix (a Pistacia lentiscus gyantája), a menta (Mentha), a henna (Lawsonia inermis) és a mimóza (Mimosa).
Annak ellenére, hogy jelenleg ezeket az összetevőket tartjuk az egyiptomi kyphi alapanyagainak, a növények botanikai meghatározása nem feltétlenül pontos.

Amellett, hogy a kyphi parfümként is szolgált, feltétlenül meg kell említeni annak antiszeptikus, méregellenes és nyugtató mivoltát is, így az gyógyitalként és légúttisztításhoz füstölőként is hasznosították. A kyphi szervesen kapcsolódott a spiritualitáshoz is. A papok ezzel a keverékkel füstöltek templomaikban, valamint Tutankhamen sírboltjának 1922-es felfedezésekotr is találtak ebből a keverékből a sír mellett elhelyezett tárolóedényekben is.