A 'Lila' mesél
A Lila , a korona csakra energetikai területe. Kapcsolatban van a változásban való rugalmasságunkkal, az átalakulással, a veszteséggel, a magasabb rendű célok keresésével, azzal, hogy méltónak találjuk-e magunkat arra az életre, amelyre vágyunk.
A változás állandó és folyamatos, a legnagyobb kérdés, hogy mi hogyan állunk a változásokhoz életünkben és környezetünkben.
A
Lila az átalakulás, a transzformáció színe, ahol a Vörös szín,
a cselekvő földi manifesztáció életereje és energiája
keveredik az Isteni akarat, a spirituális önvalónk Kékjével.
Az
aktivitás a passzivitással, a fent a lent-el, a szenvedély a
békével, a meleg a hideggel.
A
cselekvés akarata a meg nem nyilvánult akaratával, a Földi az
Égivel, a Hold éjjeli sötétsége a Nap világosságával.
Az
igen a nem-el, a külső a belsővel, a férfias a nőiessel, az
egymással ellentétesnek tűnő energiák valami különleges tánca
ez.
Nincs
harc, a szeretetteli együttműködés rejtett erői a tudatos
és tudattalan harmóniájának táncát járják, a rend és káosz,
élet és halál örök körforgásának tüzében. Elég
benne minden, ami nem szolgálja létezésünk.
Mi
arra vágyunk, hogy amikor kimondjuk, most ez olyan jó, maradjon
mindig így. Ne változzon semmi.
Megállítanánk
az idő kerekét a most-ban, aztán ahogyan ebben eltelik pár nap,
győzedelmeskedik bennünk a teremtő erő, alkotni és tapasztalni
vágyunk, kell a változatosság.
Ambivalens módon, ugyanannyira vágyjuk az állandóságot mint a változatosságot.
Az
élet teszi ezt, járja kozmikus táncát, mert a mozgás soha nem
állhat meg benne, így ha felfelé nem történhet, akkor lefelé
fog mozdulni.
Azt
is mondhatnánk, vagy mi magunk készen állunk erre a táncra, a
változásra, a múltunkból való jelenbe lépésre, vagy
megragadunk benne, és akkor is megtörténik , csak nem úgy ahogyan
az nekünk a legkényelmesebb.
Táncolunk
két világ között és benne, emberként és spirituális
létezőként, ahol a pusztításnak tűnő dolgok folyamatosan
megteremtik a teret az új számára.
Lebomlik
aminek le kell, felépül aminek eljött az ideje.
Gondoljuk Siva táncára.
Mennyi gondolatunk vagy érzésünk tűnt igaznak egykor, amelyek ma meghaladták önmagukat.
A körforgásban az illúziók elpusztítása, a tudatlanság legyőzése a cél.
Az anyag folyamatosan átalakul a mozgástól, ahogyan teszi ezt a természet, az évszakok, a testünk kiválasztó rendszere, elenged, felépít minden pillanatban.
A rugalmasságra használt szavunk a rezilió, mely a latin "resalire" igéből ered, amely azt fejezi ki, hogy újjáéledni, visszapattani, felgyógyulni.
Tehát tanulható, fejleszthető és ez fontos is! A rugalmatlanság kimerülté tesz, olyan, mintha egy lefelé vezető spirálon elindulnánk egyre lejjebb, a negatív és félelmekkel teli gondolatok átveszik az uralmat felettünk, nem tudunk megfelelően pihenni, aludni és feltöltődni.
Körbe köbe ugyanaz forog a fejünkben, egyre rosszabbul érezzük magunkat, egyre sötétebben látjuk a jövőt.
Ez oda vezet, hogy teljesen feléljük energiáinkat, kimerítjük tartalékainkat.
Megállhatunk és felidézhetjük, hogy hogyan érintett legutóbb, amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettük volna, mi történt, amikor hirtelen valami átírta elképzelésünket, programunkat? Hogyan állunk a változáshoz?
Mennyi
idő kell, hogy újra erőnknél érezzük magunkat egy változás
után, és most konkrét dolgokat idézzünk fel. Például egy
szakítást, egy munkahelyi váltást, egy költözést, egy váratlan
betegséget.
Milyen módon küzdünk meg ezekkel a helyzetekkel?
Vannak,
akik felpattannak hamar, képesek másként látni a dolgokat,
megkeresni benne a magasabb célt, vagy értelmet.
Vannak,
akik kitáncolják, vagy kifestik magukból, és akik kiírják.
Naplót vezetnek érzéseikről, álmaikról.
Nem
vesztegetik el az életüket, idejüket arra, hogy önmaguk
ellenségévé váljanak, fontos számunkra, hogy előre nézzenek,
és ne hátra.
Természetesen le kell vonni a tanúságot, de azzal együtt tovább kell indulni.